Milyen idős a gyermeked?

Normális, hogy kisiskolás gyermekem hirtelen a mi ágyunkban akar aludni?

Igen, az ilyen idős gyermekeknél elégé gyakori, hogy rászoknak a szüleikkel egy ágyban való alvásra. A legvalószínűbben akkor fordul elő, ha feszült vagy izgatott valami miatt. Ötéves kor körül ezt bármi előhozhatja. A szülőnek fel sem tűnhet, mi okozza, de a gyereket nagyon érzékenyen érintheti. Például halotta valahol, hogy megöltek valakit, vagy rádöbbenhet, hogy a szülei akár ott is hagyhatják, amikor ő alszik.

Egy másik lehetséges okot a rémálmok jelentik; amikor felébred, a közelségetek által nyújtott biztonságra van szüksége. Beszélj vele, és próbáld meg kideríteni, mi lehet az ok, bár lehet, hogy ő maga sem tudja, vagy nem emlékszik rá. Ennek ellenére te is keresztülsegítheted a félelmen, izgatottságon és szomorúságon, ne hagyd egyedül ezekkel a nehéz érzésekkel.

Nincsen azzal semmi probléma, ha úgy döntesz, hogy alhat veletek, sok kultúrában ez bevett szokás. Másrészről, ha úgy döntesz, hogy mégsem engeded, sokféleképpen segíthetsz neki. A mikéntje függ attól, hogy mikor nem hajlandó a saját ágyában aludni. Ha este, a lefekvési időben nem hajlandó ott maradni, megpróbálkozhatsz a fokozatos leválasztással, aminek több módja is van: például legyen a ti ágyatokban egy negyedórát, mielőtt a sajátjába fekszik, vagy ülj az ágya mellett, amíg elalszik, vagy egy megbeszélt időtartamig, 15-20 percig.

Ha éjszaka megy át a ti ágyatokba, hagyhatod, hogy ott maradjon egy darabig, vagy vidd vissza a sajátjába és te maradj ott vele egy kis ideig.

Sokat segíthet, ha van kedvenc plüssállata vagy más tárgy, amivel alszik, és amit megtalál maga mellett, ha felkel éjszaka.

Beszéld meg vele nappal, amikor mindketten kellőképpen éberek vagytok, hogy fontos, hogy mindenki a saját ágyában aludjon, mert csak így pihenheti ki magát rendesen, és hogy majd együtt meg tudjátok oldani ezt a dolgot. Utána mondd el neki, hogy miként is tervezed ezt megvalósítani; például, hogy maradhat egy picit az ágyatokban, de utána vissza fogod majd vinni a sajátjába. Ez a folyamat minden életkorban nagy kihívást jelenthet, még sírhat is a kicsi, de az érzelmek kifejezése nem feltétlenül rossz. Emlékeztesd magad, ahogy befejeződik ez a folyamat, kipihenten jobb szülője lehetsz gyermekednek.
A közösség válasza:
Eddig 1 hozzászólás érkezett!
Ajánló Apának
A világ egyik legtöbbször megtekintett képe
Bár a Windows XP támogatása egy héten belül lejár, a 12 éve megjelent operációs rendszerben...
forrás: 2014-04-02 09:12 - tech.hu
Mire jó a szemétnek hitt műanyaghulladék?
2014.március 31-én sikerrel zárult a Poem Holding Kft. által elnyert projekt, amely a...
forrás: 2014-03-31 09:11 - tech.hu
cache