Milyen idős a gyermeked?
[ Terhesség kezdete - 18 éves ]
2011-11-21
0 komment

Védekezz duplán!

„Eső előtt köpönyeg.” – tartja a mondás. Azonban megesik, hogy hiába szedjük marékszám a C-vitamint, mégis megfázunk. Persze ez a baj viszonylag könnyen orvosolható, néhány nap pihenés és citromos-mézes tea kúra után általában újult erővel vághatunk neki a hétköznapoknak. Sajnos azonban időnként ennél nagyobb horderejű dolgokat is az utunkba sodorhat az élet.

Néhány éve történt például, hogy a napokig tartó őszi esőzéseknek köszönhetően beázott a lakásom. Váratlan kiadás, puff neki, oda a karácsonyi ajándékokra szánt pénzecském! Aztán bevillant, hogy van biztosításom; egy telefon, jöttek a kárszakértők, bólogattak, hogy tényleg pórul jártam, önhibámon kívül, hiszen egy korábbi társasházi felújítás után keletkezett lyukon tört utat magának a víz. A lényeg: végül nem lett oda a karácsonyra szánt összeg, és még a szoba is rendbe lett hozva, hiszen a biztosításomnak köszönhetően kaptam kártérítést. Magyarul, megérte, hogy fizetem a biztosítást.

Aztán eljött az az idő is, mikor a lakás mellé sikerült kocsit is vennem. Akkor jöttem rá, hogy nem elég megvenni és tankolni bele, mindenféle egyéb dolgot is fizetni kell. Például a kötelezőt. Brrr… Törvény kötelez rá, tehát kicsengettem. Aztán rájöttem, hogy a felelősségbiztosítást csak akkor vehetem igénybe, ha ne adj isten, én okozok kárt valakinek, például parkolásnál meghúzok egy BMW-t, hogy ennél rosszabb lehetőséget már ne is említsünk.

Igen ám, de mi van akkor, ha valami olyan kár éri hőn szeretett verdám, amiről én nem tehetek, és nem is XY figyelmetlensége (felelőtlensége) okozza? A lakásommal is megesett, a kocsimmal is megtörténhet. Például egy kő nekivágódik a szélvédőnek, valaki felfeszíti, ellopja, hogy villámcsapásra, árvízre már ne is gondoljak… Erre jó a Casco, világosítottak fel ezen dolgokban jártasabb ismerőseim. Na, fizethetek már megint, szisszentem fel, de ismét bevillant a beázott lakás, és döntöttem, megkötöttem a szerződést. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy Casco ide, Casco oda, nekem is minden tőlem telhetőt meg kell tennem, hogy elkerüljem a bajt, de valljuk be, csak nyugodtabb vagyok, hogy tudom, nem a karácsonyi pénzem kell feláldoznom, ha a sors csúnya tréfát űz a járgányommal.

Te is szeretnéd, ha az előre láthatatlan dolgok nem küldenének padlóra? Akkor katt IDE!

Cimkék: család
Hozzászólások
0db hozzászólás
Ajánló Apának
A világ egyik legtöbbször megtekintett képe
Bár a Windows XP támogatása egy héten belül lejár, a 12 éve megjelent operációs rendszerben...
forrás: 2014-04-02 09:12 - tech.hu
Mire jó a szemétnek hitt műanyaghulladék?
2014.március 31-én sikerrel zárult a Poem Holding Kft. által elnyert projekt, amely a...
forrás: 2014-03-31 09:11 - tech.hu
cache